Miért fontos szűrővizsgálatokra járni?


(Írta: Szabó Edit)

Napjainkban számos cikket olvashatunk különböző újságokban, magazinokban arról, hogy évente vizsgáltassuk ki magunkat. Kérjünk vérvizsgálatot, ellenőriztessük látásunkat, fogainkat, és nézessük át anyajegyeinket, szemölcseinket.

Gyógyszerészként én magam is erre biztatom betegeimet. Mivel számos egészségügyi problémám van, komolyan veszem a szűrővizsgálatokat. Száraz tények helyett inkább egy személyes történettel szeretnék rámutatni, hogy miért hasznos, sőt életmentő is lehet, hogy eljárjunk szűrővizsgálatokra.

Mindig hófehér volt a bőröm, könnyen megégtem a napon. Gyermekkoromban a fényvédelmet a kakaóvaj jelentette. Kamasz voltam, mikor már megjelentek a 20-as faktorú fényvédő krémek. Jó néhány napégésnek köszönhetően a bőrömön számtalan barna anyajegy van. 3 éve más probléma miatt bőrgyógyászhoz fordultam. Mikor meglátta a pöttyöket megkérdezte, hogy átnézheti-e őket. Beleegyezésem után alaposan megvizsgált és az egyik anyajegy eltávolítását javasolta. Azt mondta egyelőre semmi rossz, de a következő napégés után nem garantálja, hogy nem lesz komolyabb probléma. A műtét után megkaptuk a szövettant. Szerencsére nem volt semmi gond. Akkor fél év múlva a kontroll vizsgálaton mindent rendben talált a doktornő.

Azóta évente eljártam kontrollra. Idén tavasszal is így tettem. Most vizsgálat után egy újabb pötty eltávolítását javasolta a doktornő egy éven belül; úgy gondolta, még nem rosszindulatú az elváltozás. Szabad szemmel olyan volt, mint a többi. Szabályos kerek, tejcsokoládébarna, de a nagyító alatt fénylett. A kimetszés után nyugodtan vártam a szövettani vizsgálat eredményét. 3 hét múlva kiderült, hogy a felszínt már érintő melanoma (rosszindulatú bőrelváltozás) volt. Nagyon megviselt a hír. A sebész azt mondta, hogy ők is megdöbbentek. Szerencsére kezdeti stádiumban van, áttét még nincs. A sebész újabb műtétet javasolt, egy jóval nagyobb kimetszéssel. A műtét megtörtént, a bal combomat teljes szélességen átvágta. 3 napig voltam kórházban. 2 hétig előrenyújtott lábbal járkálhattam. Mindig pörgős voltam, nagyon rosszul viseltem, hogy nem mozoghatok annyit, amit szeretnék! Mivel küzdő típus vagyok, ezt is túléltem. Az onkológus csoport úgy döntött, hogy 3 havonta kontrollra kell járnom az egyik bőrgyógyász-onkológus doktornőhöz. 3 héttel a műtét után vissza is mentem dolgozni. Nem mondom, hogy könnyű most az életem, de az időben diagnosztizált betegség sokkal könnyebben kezelhető, mintha az utolsó pillanatban fordulunk az orvoshoz! A melanomával kapcsolatban azt tanácsolják, akkor kell orvoshoz fordulni, ha hirtelen sötétebb lesz az anyajegy színe, megnövekszik vagy váladékozni kezd. Nos, mint az esetem mutatja, ezt nem kell megvárni, mert lehet, hogy akkor már késő!

Ha tényleg vigyázni akarunk magunkra ajánlott elvégeztetni évente egy teljes vérképvizsgálatot, fogászati ellenőrzést, szemvizsgálatot, nőknél méhnyak-rák és mellrák szűrést, férfiaknál 50 éves kor felett a prosztatavizsgálatot, a végbél rákszűrést pedig mindenkinek. A vérnyomást és a vércukrot is jó, ha rendszeresen ellenőrzi az is, akinek nincsen panasza. Melanoma szűrést pedig akinek hozzám hasonlóan sok anyajegye van, mindenképpen végeztessen!

Ezek a vizsgálatok rövid ideig tartanak és fájdalommentesek, az egészségünk megőrzésért, pedig megéri elvégeztetni őket!

© 2014-2024 Turner-szindróma.hu