EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS 5 ÉVES KORTÓL 13 ÉVES KORIG: KÉSŐ- GYERMEKKOR


  1. Beszéljük meg a gyermekkel, ahogyan a szülőkkel is, a Turner-szindróma diagnózisát és kezelését amilyen korán csak megérti.
  2. Folytassuk a növekedés ütemének szoros követését. Az endokrinológus lehetséges, hogy megfontolja az oxandrolon-kezelés bevezetését a GH terápia mellett olyan 9-12 éves lányok esetében, akik szélsőségesen alacsonyak, vagy akiknél a GH terápiára való reakció nem megfelelő.(Magyarországon jelenleg nem elérhető.)
  3. Figyeljünk továbbra is az esetleges húgyrendszeri gyulladásokra, amennyiben a gyermeknél húgyrendszeri rendellenesség fennáll.
  4. Minden orvosi vizsgálat alkalmával mérjük meg a vérnyomást és a perifériás pulzust Alaposan össze kell hasonlítani a karon és a lábszáron mért szisztolés vérnyomást, mert fontos az esetleges aortaszűkület felismerésében.
  5. Vizsgáljuk a gyermek hallását és zárjuk ki a vagy középfülgyulladás jelenlétét minden vizsgálat alkalmával. Hívjuk fel a szülők figyelmét, hogy védjék lányuk hallását azzal is, hogy elkerüli a hangos zajokat.
  6. Vizsgáljuk meg a gyermek fogazatát a harapási rendellenességek felismeréséhez.
  7. Folytassuk a pajzsmirigyműködés vizsgálatát 1-2 évente.
  8. Évente vizsgáljuk a gerincet. A Turner-szindrómával élő kislányoknál a lordózis és a akifózis is gyakrabban előfordul, mint a Turner-szindróma nélkül élő lányoknál.
  9. Figyeljük a lehetséges iskolai problémákat, mint a tanulási zavarok, figyelemhiány, a hiperaktivitás és a szociális készségek kialakításának nehézségei. Utaljuk be a gyermeket pedagógiai felmérésre és fejlesztésre, amennyiben szükséges. Bíztassuk a szülőket az iskolai személyzettel való szoros együttműködésre.
  10. Beszéljünk külön a szülőkkel és külön a gyermekkel az alacsony testalkathoz való alkalmazkodásról.
  11. Ha magas a beteg vérnyomása, a vérnyomást normalizáló kezelés javasolt és alaposan vizsgáljuk ki, hogy nem áll-e mögötte szív- ill. veseprobléma.
  12. Ha középfülgyulladás jelentkezik, alkalmazzunk agresszív kezelést. Makacs középfülgyulladás esetén beszéljük át a fültubus lehetőségét és fontoljuk meg a gyermek fül-orr-gégészetre való beutalását. Tanácsoljuk betegünknek, hogy hallása védelmében kerülje a hangos zajokat.
  13. Adjunk tanácsot a családnak a csontsűrűség optimalizálásának fontosságáról, és javasoljuk, hogy a beteg kapja meg az ajánlott napi D vitamin és kalcium bevitelt az étrendjén vagy étrend-kiegészítőkön keresztül.

A FORDÍTÁS AZ AMERIKAI TURNER-SZINDRÓMA TÁRSASÁG (TURNER SYNDROME SOCIETY OF THE UNITED STATES) ENGEDÉLYÉVEL KÉSZÜLT

© 2017 TurnerSzindroma.hu