CSEVEGÉS

Hogyan éljük túl a társasági összejöveteleket?
Írta: Kate Fox, a Társasági Problémák Kutatóközpont munkatársa

Az új iskola játszóterén töltött első naptól kezdve a főiskolai összejöveteleken, koktél partikon és esküvői vacsorákon keresztül a nagy társasági összejövetelek végigkísérik az ember életét. Sokan inkább tartanak az ilyen összejövetelektől, mint sem élvezik azokat. A Turner- szindrómás lányoknak és nőknek azonban ez a stressz sokszorosa az átlagos emberének, hiszen nekik nehézséget okoz a nem-verbális információk feldolgozása, ezek a helyzetek pedig nagymértékben építenek a testbeszéd értelmezésére és más nem-verbális jelekre. Az itt következő tanácsok segíthetnek abban, hogy magabiztosabbnak érezd magad ezekben a helyzetekben ... sőt, talán megtanuld élvezni is őket!

Belépés az ajtón

A gondok sokszor azonnal elkezdődnek - rögtön az után, hogy az ember összeszedte a bátorságát és besétált a buliba. Ahogy a helyiségbe érünk, végig kell pásztázni a tömeget, hogy kivel is beszélgethetnénk. Hogyan találjuk meg ezt az embert? Szemkontaktus teremtésével. Ha a másik ember kikerüli a pillantásunkat, akkor nem akar beszélgetni. Ha találtunk valakit, és odaértünk hozzá, újra szemkontaktust kell vele létesítenünk ahhoz, hogy beszélgetést kezdeményezhessünk. Ahogy találkozik a tekintetünk, el lehet kezdeni beszélni. A kellemes beszélgetés alapszabályai: többször pillantsunk a másik ember arcára, mikor hallgatjuk, amit mond, nézzünk el többet, mikor mi beszélünk, és létesítsünk rövid szemkontaktust, mikor váltani akarunk. Itt a kulcs szavak a „pillantás” és a „rövid”: kerüljük a hosszan való bámulást akár a másik ember arcába, akár el.

A személyek közötti távolság

Fontos, hogy mekkora távolságot tartunk beszélgetés közben magunk és a másik ember között, mert befolyással lesz arra, milyen benyomása lesz rólunk és a köztünk zajló párbeszédről. Talán ennél is fontosabb, hogy figyeljünk arra, a másik személy milyen távolságot tart tőlünk, mert ez nagyon sokat elmondhat számunkra arról, hogy hogyan reagál ránk vagy hogyan érez irántunk.
Mikor először megyünk oda egy idegenhez vagy egy ismerőshöz az után, hogy megállapítottuk szemkontaktuson keresztül, hogy az érdeklődés kölcsönös, úgy másfél méterre az illetőtől próbáljunk meg újra szemkontaktusba lépni vele, mielőtt közelebb lépnénk hozzá. Másfél méter (vagy kb. két kis lépés) az a határvonal, amikor átlépünk az úgynevezett társasági zónából (1,5-3,5 m) a „személyes zónába” (0,5-1,5m).
Amennyiben másfél méterről pozitív reakciót kapunk, lépjünk kartávolságon belül (kb. 75 cm). Ha megpróbálunk ennél közelebb lépni, különösen pedig ha belépünk a fél méteres „intim zónán” belülre, a célszemély kényelmetlenül érezheti magát. Ha annyira közel vagyunk, hogy a suttogásunk halható, akkor valószínűleg túl közel kerültünk ahhoz, hogy a másik jól érezze magát.

Testtartás

A legtöbben nagyon ügyesen felügyelünk arra, hogy az arcunkkal mi történik. Például udvarias érdeklődést mutatunk akkor, mikor igazából halálra unjuk magunkat, vagy bólogatunk, mikor nem is értünk egyet. Ennél azonban hajlamosak vagyunk jobban elfelejtkezni arról, hogy a testünk többi része mit művel. Lehet, hogy mosolygunk és bólogatunk, de tudat alatt kimutatjuk egyet nem értésünket feszült testtartásunkon és szorosra fonott karjainkon keresztül. Ezt „nem-verbális szivárgásnak” hívjuk: míg azzal vagyunk elfoglalva, hogy odafigyeljünk, milyen szavakat használunk, és mit mutat az arcunk, a testtartásunk „kiszivárogtatja” a valódi érzéseinket.

A célszemély „nem-verbális kiszivárogtatása” előre figyelmeztethet bennünket, hogy a beszélgetés nem jól halad. Amennyiben az illetőnek csak a feje fordul felénk, de a teste többi része más irányba mutat, ez annak a jele, hogy nem figyel ránk teljesen. Már az is, ha csak a lábai elkezdenek más irányba fordulni, jele lehet annak, hogy a figyelme is más irányba fordul, vagy hogy arról gondolkodik, hogyan léphetne tovább. Az unalom jele, ha valaki hátrafelé hajol vagy a fejét a kezén nyugtatja. Az olyan „zárt” testtartások, mint a mellkason összefont karok vagy a szorosan keresztbe tett lábak egyet nem értést, vagy nem tetszést jeleznek.

Bólogatás

A kutatók arra jöttek rá, hogy a bólogatással tulajdonképpen „szabályozni” lehet a beszélgetést. Amennyiben egy-egy rövid bólintást végzünk miközben beszélgető társunk beszél, ez az odafigyelés egyszerű jele, és fenntartható vele a beszéd folyama a beszélő részéről. A dupla bólintások megváltoztatják a másik beszédének sebességét, általában felgyorsítva annak folyását; ugyanakkor a háromszoros bólintások, vagy éppen az egyszeri, de lassú bólintások megzavarják a beszéd folyamát, és annyira összezavarják a beszélő gondolatmenetét, hogy egyszerűen abbahagyja a beszédet. Tehát ha szeretnéd fenntartani a figyelmet, és elérni, hogy beszélgetőtársad tovább csevegjen veled, tartsd magad a rövid, egyszeri bólintásokhoz.

Arckifejezések

Mondjuk, hogy a célszemély rád mosolyog. Honnan tudod, hogy a mosolya spontán vagy magára erőlteti? Négy módon állapíthatod meg a különbséget. Először is, a természetes mosoly jellegzetes ráncokat hoz létre a szem körül; ezek a ráncok nem jelennek meg akkor, ha a célszemély udvariasságból „erőlteti magára” a mosolygást. Másodszor, az „erőltetett” vagy „társasági” mosoly általában aszimmetrikus (jobbkezesek esetében erősebb a bal oldalon, míg balkezeseknél erősebb a jobb oldalon). A harmadik jele az őszintétlen mosolynak az időzítése: a nem önkéntes mosolyt általában rosszul időzítik a beszélgetésen belül (pl. csak néhány másodperccel az után jön, hogy vicces megjegyzést tett az ember, nem pedig azonnal). Végül pedig a mosoly hosszúsága is jelezheti, hogy műmosolyról van-e szó, mert azt tovább szokták az emberek az arcukon tartani (gyakran hívják ezt kimerevített mosolynak is), és aztán furcsán múlik el.

Beszélgetés kezdeményezése

Elképesztően hatékony módja annak, hogy idegenekkel kezdeményezzünk beszélgetést, ha személytelen témában teszünk fel egy kérdő megjegyzést. Tehát ahelyett, hogy nyílt kérdést tennénk fel, mint pl. „Mit gondolsz a mai időjárásról?”, megjegyzést teszel és a végére kérdőhangsúlyt, például „Ugye milyen borzalmas idő van?” A megjegyzés személytelen volta ártalmatlanná és nem tolakodóvá teszi a mondatot; az „ugye” kérdő hangsúlya válaszra hív, de nem olyan követelő, mint a közvetlen vagy nyílt kérdés. A másik válaszolhat nagyon röviden is, ha akar; vagy dönthet úgy, hogy egyáltalán nem válaszol, ha esetleg nem akar beszélgetni veled.

Váltakozás

Az alapszabály arra, hogy mennyit beszéljünk, nagyon egyszerű: próbálj meg nagyjából ugyannyit hozzátenni a beszélgetéshez, amennyit beszélgetőtársad. Többek között a következő jeleit adják az emberek annak a beszélgetés során, hogy te jössz:

- szemkontaktus jelek (emlékezz vissza rá, hogy az emberek többet néznek el, mikor ők beszélnek, tehát mikor visszanéznek rád, az gyakran azt jelenti, hogy te jössz.)

- hangbeli jelek, mint pl. a intonáció emelkedése vagy esése, a hangerő csökkenése.

- szóbeli „átadó” jelek, mint pl. ha befejezett egy mondatot, vagy olyan jelentés nélküli kifejezésekre csökkenti a beszédét, mint a „tudod”.

Ha odafigyelsz rájuk, ezek a jelek segíteni fognak abban, hogy ne vágj bele beszélgetőtársad szavaiba, és elkerülheted a kínos lyukakat és hosszú szüneteket a beszélgetés során.

Tartalom

A negativitás elveszi az emberek kedvét a beszélgetéstől. Ha túl sokat beszélsz a dolgok rossz oldaláról, és folyamatosan a saját gondjaidról panaszkodsz, beszélgetőtársad hamar rá fog unni, és elege lesz. Néhány további jellemző, ami a kutatók szerint unalmassá tesz egy beszélgetést: belefeledkezés saját magunkba (túl sokat beszélsz magadról és túl kevés érdeklődést mutatsz a másik iránt), közhelyek (csak felületes dolgokról beszélsz, elcsépelt vicceket és történeteket ismételgetsz), unalmasság (túl lassan beszélsz, túl hosszú szüneteket tartasz, vagy túl sokáig tart, mire kibököd, hogy mit is akarsz mondani), passzivitás (nem veszel teljesen részt a beszélgetésben, vagy nem fejted ki a véleményed), lelkesedés hiánya (monoton hangon beszélsz, nem létesítesz szemkontaktust, vagy túl kevés érzelmet fejezel ki), túlzott komolyság (komoly hangnemet és kifejezéseket használsz akkor is, mikor beszélgetőtársad próbál könnyed és humoros lenni) és túlzott izgatottság (könnyen elterelődik a figyelmed, túl sok üres csevegés vagy túl sok szleng használata).

Ezzel ellentétben a bókoknak majdnem mindenki örül, és nem kell, hogy szellemesnek vagy eredetinek lenniük. Egy kutatás során nyelvészek kielemeztek 600 szó szerinti bókot, és azt fedezték fel, hogy a legtöbb dicséret kipróbált, jól bevált fordulatokat követ. Majdnem 25%- ukban fordul elő a „kedves” vagy „szép” szó, és 75%-uk egyes szám második személyben (te) hangzik el. Vagyis nem szabad megijednünk attól, hogy olyan egyszerű, őszinte módon megdicsérjük beszélgetőtársunkat, mint pl. „Szép ez a kabát” vagy „Ez a szín nagyon jól áll neked”, mert ezek a kis bókok nagyon hatékonyak tudnak lenni.

Odafigyelés

A hatékony nem-verbális visszajelzések közé tartozik a bólogatás, mosolygás, reagáló arckifejezések és az előredőlés, melyeket olyan általános pozitív testbeszéd kísér, mint a „nyitott” testtartás és a testtartás/gesztikuláció visszhang. A jó verbális visszajelzések közé tartoznak az olyan kifejezések, mint az „ühüm”, „igen” és az „ah”, melyekkel érdeklődést vagy egyetértést fejezünk ki, és bíztatjuk velük a másikat, hogy folytassa.

Egy másik hatékony odafigyelési technika az „összefoglalás”. Segíthet, ha időnként összefoglalod, amit a beszélgetőtársad mondott, ezzel is kimutatva, hogy figyelsz, és érdekel, amit mond. Ezzel arra bíztatod, hogy mondjon többet, például így „...szóval ottragadtál az állomáson pénz nélkül! Hogy sikerült hazajutnod?” Ez az összefoglalási technika különösen akkor lesz hasznos, ha beszélgetőtársad félénknek, bizonytalannak vagy idegesnek tűnik. Ettől magabiztosabbnak fogja magát érezni.

Ha nem vagy benne biztos, hogy mi a különbség, emlékezz arra, hogy a nyitott kérdések a következő kérdőszavak valamelyikével kezdődnek: Ki, Mi, Mit, Mikor, Hol, Hogyan, Miért.

Hazaindulás

Ha találtál valakit az összejövetelen, akivel élvezted az együttlétet, nyugodtan kérdezd meg, hogy van-e kedve újra találkozni és tudd meg, hogy a legkönnyebb őt elérni. Lehet, hogy ez kezdete lesz egy új és örömteli barátságnak!

Kate Fox az egyik igazgatója a Social Issues Research Centre-nek (SIRC – Társasági Problémák Kutató Központja), ami egy non-profit szervezet Angliában, Oxfordban. További javaslatok és információ ebben a témában elérhető az SIRC weboldalán: www.sirc.org