Írta: Becky Mobarry A nevem Becky és 15 éves koromban diagnosztizálták nálam a Turner-szindrómát. Akkoriban, 1970 környékén, még nem voltak elérhetők a növekedési hormonok, és nem volt a betegségről sem ennyi ismeretünk. Anyukámnak nagyon rossz érzés volt, hogy nem lehetnek gyerekeim, de én nem engedtem, hogy ez engem zavarjon. Gyerekkoromban bőven kijutott a fül, orr és gégeproblémákból, de ezen kívül viszonylag egészséges voltam. 4 lánytestvérrel és egy fiú testérrel nőttem fel. A családom összetartó volt és mindenben támogattak. Az iskola nagyon jó volt. Nagyon szerettem olvasni és minden tantárgyból jól teljesítettem, a testnevelést kivéve. Az emberek általában kedvesek és illedelmesek voltak, bár emlékszem némi csúfolódásra, főleg felsőben és gimnáziumban. Utána továbbtanultam, és 4 éves diplomát szereztem a St. Cloud Állami Főiskolán. Mára 26 éve dolgozom egy nyilvános könyvtárban, és nagyon élvezem. Félénk természetem miatt nem sokat randevúztam, de szerencsés voltam, mert közös barátok bemutattak a férjemnek. Két csodálatos és gyönyörű kislányt fogadtunk örökbe Koreából. Mindig szerettem volna anyuka lenni, és nagyon nagy élmény két tini lányt nevelni. A lányokat úgy tűnik, nem zavarja, hogy alacsonyabb vagyok az átlag anyukáknál. Higgyék el nekem, épp annyira hozzá lehet nőni örökbe fogadott gyerekekhez, és épp annyira szeretni lehet őket, mint ha természetesen fogantak volna. Az életem nagy részében küzdöttem hallási problémákkal, és ez sokszor több nehézséget okozott, mint az alacsony termetem. A legjobb képességeim szerint próbálok segíteni másoknak. Szeretek a többi TS-es nővel kapcsolatot építeni. Harcias csapat vagyunk, és az esetek többségében le tudunk győzni bármilyen akadályt az életben.
A FORDÍTÁS AZ AMERIKAI TURNER-SZINDRÓMA TÁRSASÁG (TURNER SYNDROME SOCIETY OF THE UNITED STATES) ENGEDÉLYÉVEL KÉSZÜLT